Tavaszi feltöltődés Hévízen a Hotel Palace****-ban

A télből kifelé kacsingatva a nappalok egyre hosszabbak, ahogy megnő a napsütéses órák száma is, és ezzel arányosan az általános hangulat is egye jobbá válik.
Tavaszi feltöltődés Hévízen a Hotel Palace****-ban

Amint beköszönt az enyhébb idő, szeretjük elrendezni az otthonunkat, kisöpörni a téli komorságot, amit az ablakokra rakódott kosz levakarása is jelképez. Ebben az időszakban nem csak a környezetünket, hanem magunkat is igyekszünk jobb formába hozni. A kellő aktivitáshoz nélkülözhetetlen a megfelelő pihenés, amihez keresve sem találunk jobbat egy kis kikapcsolódásnál. Országon belül az egyik legjobb állomás a feltöltődéshez nem más, mint Hévíz, ahova egyébként nem csak tavasszal, hanem az év bármely szakában érdemes ellátogatni.

A Zala megyei várost a legtöbben a helyi különlegesség, a Hévízi-tó révén ismerik. Ez a biológiailag is aktív termál tó nem csak a gyógyulni érkezőknek kínál remek időtöltést, gazdag élővilága, a környező erdő látnivalónak sem utolsók. Amennyiben szeretnénk néhány napot eltölteni az ország egyik legkedveltebb üdülési helyszínén, nem árt, ha a szállásunk is hasonlóan remek, és a pihenésünk bázisának a Hotel Palace**** -t választani. Idősek, fiatalok, családosok, párok mindannyian megtalálják itt a számításukat. A wellness hotel a belvárosban, alig kétszáz méteres sétára található a tófürdőtől, de ha inkább a medencés csobbanást részesítjük előnyben, házon belül is több alternatíva kínálkozik ehhez. Elég csak egy pillantást vetni a kínálatra, élményfürdő, pezsgőfürdő, finn és aroma szauna, gőzkabin, dézsazuhany is várja a vendégeket. Ha a nagy ázásban megéheznek az idelátogatók, akkor az étteremben a hagyományos hazai ízek mellett találkozhatnak a nemzetközi konyha remekeivel is, amit a kedvenc italukkal kísérhetnek le a szálloda kávézójában.

Családosoknak a kicsik miatt sem fáj majd a feje, a környék bővelkedik a programlehetőségekben. Kezdetnek ott a kéktúra útvonalán található Dinó- és Kalandpark, ahol a jókora őslények teszik izgalmasabbá a napot. A Reziben található parkban közelről csodálhatjuk meg a régmúlt urait, a dinók mozgó, hangokat is kiadó robot változatait imádni fogják a gyerekek! Aktív és mozgékony családoknak, kicsiknek és nagyoknak felhőtlen szórakozást kínál az alsópáhoki Bobo Fun Park, ahol ugrálhatunk, mászhatunk, kúszhatunk, próbára tehetjük a bátorságunkat.


Kapcsolódó cikkek

Ikerpár helyett hármasikrek

Ikerpár helyett hármasikrek

Kisebb sokk érte a brit nőt, amikor ultrahangvizsgálatán kiderült, hogy az ikrek hárman vannak.

Ezekkel a trükkökkel turbózd fel a memóriád

Trükkök, amikkel felturbózhatod a memóriádat

Ha úgy érzed, az emlékezőtehetséged nem a régi, de legalábbis ráférne egy kis olajozás, van néhány trükk, ami biztosan a javadra válik.

Szokásaink megismerése a pihentető alvás kulcsa

Az alvási szokásaid többet árulnak el rólad, mint gondolnád

Az alvásproblémák felszámolására sok esetben egyszerű megoldást lehet találni, ebben segítsékünkre van, ha megismerjük alvási szokásaink jelentését.