Forró italok a hideg téli napokra
Ez nem könnyű feladat, amikor sötétben indulunk el otthonról, és sötétben is érkezünk haza a munka után, de a kevés napfény ellenére is megoldható, hogy ne csak a szomorkodásról szóljon ez a néhány hónap. Tehát ebben az időszakban fokozottan figyelnünk kell mind a testi, mind a lelki jólétünkre, viszont ez korántsem olyan bonyolult és nagy kihívást jelentő feladat, amilyennek sokan gondolnák. Egy finom tea igazi lélekmelegítő, amivel rögtön két legyet ütünk egy csapásra. Ha pedig bevetünk olyan időtakarékos trükköket, amilyen az online vásárlás, akkor akár 3 órán belül az ajtónkig hozhatják az összeállított bevásárlásunkat; cipelés nélkül spórolunk időt és energiát, ami szintén segíthet a jobb hangulat elérésében. Mit tehetünk még annak érdekében, hogy a kedvünk ne essen áldozatul az év első néhány hónapját jellemző szürkeségnek?
A természet sokkal többször nyújthat megoldást a problémáinkra, mint gondolnánk; egy nagy kirándulás, egy hosszabb séta, vízparti beszélgetés, vagy akár a hasunk süttetése a legmelegebb hónapokban, ezek mind hozzájárulnak a lelki és testi egészségünkhöz. Ha pedig télen nincs bátorságunk kimerészkedni például az erdőbe, akkor akár úgy is élvezhetjük a természet pozitív hatásait, hogy gyógynövényeket ezúttal nem csodáljuk, hanem fogyasztjuk, ennek a gyógytea az egyik legjobb és legegyszerűbb módja. Hideg téli estéken (is) tehát bátran szavazzunk ezekre az italokra, hiszen egészségesek, finomak, és számos jótékony hatással rendelkeznek.
A citromfűtea igazi csodaszer. Tökéletes példája az előbb leírtaknak, hiszen nem csak az immunrendszert erősíti az antioxidáns tartalmával, hanem a gyulladáscsökkentő hatása is jelentős, de támogatja az emésztést, sőt a szájüregben jelentkező problémákra is megoldást nyújt. Emellett pedig az egyik legismertebb hatása, hogy csökkenti a szorongást, nyugtató hatással rendelkezik.
Szintén nagyon jó választása a hideg téli napokon a kakukkfűtea, ami vitaminokban, ásványi anyagokban, flavonoidokban gazdag. Vízhajtó hatású, méregtelenítő tea, ami a téli betegségekkel szemben is felveszi a kesztyűt, légúti megbetegedések során nagy hasznunkra válhat, mivel köhögéscsillapító, enyhíti a torokfájást, de még a magas vérnyomást is segít megzabolázni.
Talán a legismertebb és legnépszerűbb gyógytea a kamillából készült változat, ami szorongásoldó, nyugtató hatású. Gyulladáscsökkentő, görcsoldó, sikeresen használható a szénanátha vagy akár az allergia tüneteinek enyhítésére is. Bőrbetegségek esetén is érdemes kipróbálni, hiszen kívülről és belülről is megnyugtat, ápol.
A borsmentából készített tea vény nélkül kapható természetes fájdalomcsillapító, ami enyhíti a kellemetlen tüneteket, de például arcüreggyulladás esetén is jól használható. Emésztésjavító, puffadáscsökkentő hatása van, így a hétköznapokban is nagy hasznát lehet venni, mindemellett pedig a leheletet is felfrissíti.